A pozitív gondolkodás: megoldáscentrikus hozzáállás. Tehát őszintén szembenézek a problémákkal, de figyelmemet és erőmet a megoldásra összpontosítom. Az érett pozitív gondolkodás egy lépéssel tovább lép: eközben összhangban marad az univerzummal. Egyetlen ponton lehet találkozni az univerzummal; a jelen pillanatban. Az éretten pozitív gondolkodó tehát jóban van a jelennel, bármi is történik, és ebből az alapállásból irányítja figyelmét és erejét az adott problémák megoldására./Domján László/
Permalink Eddig válaszoljon: vanda Erről: Augusztus 31, 2009 Hol: 9:06pm
Ezt akkor értettem meg amikor elolvastam Tolle: A most haltalma c. könyvét. Azóta érzem azt ,hogy mennyire fontos a mostra gondolni. Ekkor gondolok arra, hogy hogyan oldjam meg a problémámat és ezzel már pozitivan is gondolkodom. Érthető, amit érzek???????
Teljesen értem, sőt nagyon is, hiszen fontosabb, hogy érezzük a pillanatot, mint hogy gondoljuk, a kettő nagyon is összefügg! Jelen vagyok annak, ami van. A "probléma" helyett szívesebben használom a feladat szót, úgy is mondhatnám, hogy a problémát feladatokká alakítom, úgy könnyebb megoldani. Ezt évekkel ezelőtt Carolyn Dealtól tanultam, megkönnyiti az életemet.