MEGNYÍLÁS AZ ELFOGADÁSRA

[Rózsa Klára]

Gangaji - The Diamond in Your Pocket
3. MEGNYÍLÁS AZ ELFOGADÁSRA

A saját lényegi lényünk igazságára való megnyílás egyszerű elfogadási probléma. De kondicionáltságunk miatt nem látszik egyszerű problémának. Az egyszerű elfogadást, egyszerű megnyílást általában komplikációk és félelmek övezik. Kondicionálva vagyunk rá, hogy féljünk önmagunk ismeretlen mélységeitől, a legrosszabbra számítva. Eljön az idő, amikor szembe tudunk, illetve kell nézni ezzel az elsődleges félelemmel. Amikor végül hajlandók vagyunk az önmagunkban feltételezett legrosszabbal való frontális szembesülésre, fel fedezünk egy csodálatos, hihetetlen igazságot.

 

Az elmének a megnyitása arra, amitől előzőleg féltél, és napvilágra kerülését kerülted, felfedi a képességet, hogy átöleld a kényelmetlenséget, sőt a fájdalmat. Végső fokon a valódi felfedezés az, hogy akármit teljesen átölelünk, az mindig feltárja a békét, amelyet a kényelmetlenség elkerülésének megkísérlésén keresztül kerestünk.

Az elfogadás képessége természetes dolog. Csecsemőként elfogadjuk, amit adnak. Hacsak nem adódik valamilyen zavar, ez az a mód, amely a kisgyermeket természetes módon alakítja és fejleszti. Táplálékot kell, hogy elfogadjon, a szervezete fejlődése érdekében. Aztán, ahogy növekszünk és elménk fejlődik, felismerjük, hogy bizonyos dolgok elfogadása valójában kárt okoz: romlott vagy mérgező ételt elfogadni árt a testnek; szüleink szeretet hiányában való részesülés érzelmileg tomboló hatású; ha az elme bármilyen gyűlöletből eredő tanításban részesül, az agymosás. Fokozatosan belátjuk, hogy nem hasznos, ha mindent elfogadunk, amit kínálnak; ebből születik meg a megkülönböztető bölcsesség.

Az általunk élt világ által felkínált dolgok legtöbbje haszontalan, és gyakran potenciálisan mérgező. Amint felismerjük a lehetőségét a veszélynek, bezárulhat természetes elfogadási képességünk. A végső és lényegi felismeréssel együtt, hogy szüleink, és világunk nem olyan jóindulatúak, mint ahogy képzeltük őket, egy hatalmas csalódásnak kell következnie az ártatlan nyitásra és hitre való képességet illetően.

Ahogy növekszünk, tapasztaljuk, hogy még barátaink is képesek elárulni, képesek meghazudtolni bennünket. Megtapasztaljuk magunkban a képességet, hogy hazudunk barátainknak, férjüknek, feleségünknek, tanárainknak, és vezetőinknek. Úgy találjuk, hogy saját gondolataink képesek megtéveszteni, vagy gyötörni bennünket; megbízhatatlanok. A saját érzelmeink kezelhetetlenekké válhatnak. Testünkben nem lehet megbízni: megbotlik és elesik, megbetegszik, megöregszik, és meghal. Azt üzeni, hogy ne bízz, ne nyílj meg, megnyílni veszélyes, sérüléshez vezet. És ezzel a meggyőződéssel az elme egyfajta hiper-éberséggel kifejleszti, hogy elegendő információt vizsgáljon meg és gyűjtsön be, azért, hogy ha van valamikor ideje a biztonságos megnyílásnak, tudni fogjuk, hogy az mikor van. E félelem szolgálatában mentális tevékenységünk legnagyobb része ezzel a gyűjtögetéssel foglalkozik. Nem számít, mennyit gyűjtött, még többet kell gyűjteni. Egyik tanártól a másikhoz, egyik tanfolyamról a másikra, egyik könyvről a másikra, egyik hangszalagról a másikra térünk, kétségbeesett igyekezettel gyűjtünk minden olyan információt, amelyről azt gondoljuk,hogy szükségünk van a biztonságunkhoz. Egész idő alatt azzal a mélységes epekedéssel, hogy csak megnyíljunk. Gyakran fejezik ki ezt úgy, hogy sóvárgás a „hazatérésre”, a gyermeki ártatlanságba való visszatérésre, a mennyországba való belépésre. De ekkorra elménk többé már nem gyermeki elme. Elménk, testünk, és érzelmeink megtapasztalt néhány nagyon durva eseményt.

Talán a kegyelem egy pillanatában megnyílsz feleségednek vagy férjednek, gyermekednek, szerelmesednek, vagy tanárodnak. De azután a bezárulás szokása nagyon gyorsan úrrá lesz rajtad, mivel az emlékezet, tudatos vagy tudattalan, emlékeztedben idézi, hogy sérülés követheti a megnyílást.

Nem tanácsolom azt, hogy törekedj megnyílni, vagy törekedj elfelejteni a múltat, vagy hogy törekedj elfogadni. Ez csak több küzdelmet teremt. Amit tenni tudsz, egyszerűen figyeld meg, amikor elméd nyitott, és amikor bezárt. Meg tudod figyelni azokat az időpillanatokat, amikor nyitott vagy az elfogadásra,és amikor megszokásból visszautasítasz. Egyszerűen mondd az igazat – nem azért, hogy több információt szándékozol gyűjteni, hanem mert ez az ön-felfedezés útja.

Ha kimondod az igazságot valamilyen érzésről, gondolatról, vagy körülményről, az lefekteti az önkutatás képességének az alapját. A kutatás olyan, mint megtisztítani egy lámpást az alagsorban, ahol egy roskatag öreg kazán áll, amelynek még a létezéséről sem tudtál sosem, és amely ártalmas gázokat okád az egész házban. A kutatás kinyitja az ajtót, és megtisztítja a lámpást az alagsorban, így képes vagy meglátni és felismerni, „Oh, Istenem, nem csoda, hogy beteg a testem, az elmém és a lelkem.” Abban a felismerésben, még gondolkodás nélkül is, a természetes út a kazán kikapcsolása. Ez a te saját természetes intelligenciádból származik. Azt is látod, hogy egy végtelen képesség lakozik benned, hogy kinyisd elméd ablakát, és részesülj annak frissességében, ami valóban tiszta. Útközben felismered, hogy még ha sérelmet és károsodást élsz is meg, a létezés tisztasága fennmarad. Önmagad központja még akkor is egész,nem számít, mi törik darabokra körülötte.

Nem arról van szó, hogy az emberek nem fognak cserbenhagyni téged. Nem arról van szó, hogy a szíved nem fog összetörni újra és újra. A megnyílás bármire, ami jelen van, szívet tépő dolog lehet. De hagyd a szívet összetörni, mert a te összetört szíved csak az érintetlen szeretet központját fedi fel.

Megnyitni a szívedet a csendre, amely a forrása az elmédnek, nem más, mint megnyílni valódi énedre. A tudatos csend már nyitva van. Te már nyitva vagy. Engedd, hogy elméd abbahagyja az információ gyűjtést, abbahagyja a jövő elképzelését, és abbahagyja a túlélési stratégia alkotását. Hagyd, hogy elméd egyszerűen ragaszkodjon az ő forrásához. Ismerd fel, hogy a léted igazságára való megnyílás képessége mindig jelen van.

Bármilyen kérdés merül fel benned a könyv olvasása során, a legközvetlenebb válasz arra a kérdésre az egyszerű megnyílás. Nem kell értened a szavakat. Csak nyisd meg az elméd ott, ahová a szavak mutatnak. A nyitott elme feltárja a nyitott szívet.

Ha nehéz megnyílnod, meg vizsgálhatod, hogy milyen „történettel” láttatja a sebezhetőség nehéznek. Lehetséges, hogy egy történetben hiszel, amely szerint nem tudsz vagy nem szabad megnyílnod. Az az igazság, hogy semmi nem könnyebb, mint megnyílni. Ez túlságosan egyszerűnek vagy elvontnak hangozhat, de ténylegesen megvalósítható minden pillanatában az életednek.

Az egyszerű megnyílás pillanatában azt tapasztalod, hogy bármivel is küzdöttél, nincs többé. A valódi nyitottság felfedi, hogy a küzdelem – a probléma, a mumus, a démon, a sérelem – valójában nem létezik. A nyitottság nem átalakítja a történetet, hanem felfedi, hogy valójában nem létezik. Az egyetlen dolog, ami a történetet fenntartja, a megnyílásnak való ellenállás. Mi marad, mikor eltűnik amitől féltél vagy amivel harcoltál, a létezésnek a nyitottsága maga – a saját szíved középpontjában lakozó igazság.