A tanárnő egy napon azt kérte az osztálytól, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely.
Gondolják végig, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.
Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.
Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Kis idő múlva mindenki nevetett. 'Tényleg?' - hallatszott a suttogás. 'Nem is tudtam, hogy valakinek is jelentek valamit!' - és 'Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek' – hallatszottak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is törődött vele.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment a tanítványa temetésére.
A templomot megtöltötte a sok barát.
Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert - odamentek a koporsóhoz, és lerótták kegyeletüket. A tanárnő a sor végén lépett oda, és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az
egyik koporsóvivő katona megszólította: Ön a matematika tanárnője volt Marknak?'
A tanárnő bólintott. Erre a fiú azt mondta:'Mark nagyon gyakran beszélt magáról.'
A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott voltak, és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.
'Valamit szeretnénk mutatni' - mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből. 'Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni.'
A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már.
A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az
osztálytársak írtak Markról.
'Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak' - mondta Mark anyja. 'Amint látja, Mark nagyon megbecsülte.'
A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül.
Charlie elmosolyodott és azt mondta: 'Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm.'
Chuck felesége pedig így szólt: 'Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumba.' 'Az enyém is megvan még' - mondta Marily. 'A naplómban tartom'.
Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek.
'Mindig magamnál hordom' - mondta Vicki, és hozzátette: 'Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük.
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Fiatalodj és élj tovább! –nak.
Csatlakozzon a(z) Fiatalodj és élj tovább! hálózathoz