Talán...?!

[Rózsa Klára]

Nem gondoltam, hogy az a mondat, -  amit ötévesen ejtettem ki a számon, anyámhoz bújva, félelemben -  egész földi életem útitársa lesz.

1956-ot irtunk, tankok jöttek-mentek: "Anyuci! Ugye, nem lődöznek azok, akik szeretik  egymást?!"

"Nem Kicsim! - mondta anyám - Ők nem bántják egymást."

Azóta beigazolódott, hála David R. Hawkinsnak!  500-as tudatszinten, a feltétel nélküli szeretet szintjén már nem bántják egymást az emberek.

A gyermek képzelgését azóta is álmodom. Hiszem, hogy egyszer szeretni fogják egymást az emberek. Meglátjuk, egymás szemében a fényt! Felismerjük a fényt, ami benned is, bennem is ragyog. 

Talán, ezért szegődött útitársamul a Móksha Csepp! Talán, ezért szegődtem útitársául.

És talán együtt, - mert már sokan vagyunk -  megvalósíthatjuk a kislány álmát... sok kislány, és  kisfiú álmát!